Hírek

66 Milló Forintnyi bírság

- LEZÁRULTAK A NYÁRI SZEZONÁLIS ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI ELLENŐRZÉSEK -

2012. szeptember 12.

A 2012. évi nyári szezonális élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzésekre június 25. és augusztus 31. között került sor az egész ország területén, melynek elsődleges célja volt a nyári melegben, a nyaralók és turisták miatt megnövekedett forgalom mellett is fenntartani az élelmiszerbiztonságot. Ennek szavatolása érdekében a Megyei Kormányhivatalok Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi, valamint Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságainak szakemberei – az éves ellenőrzési tervben meghatározottakon túl – fokozottan vizsgálták a szezonális élelmiszereket, illetve az időszakosan működő élelmiszer-forgalmazó helyeket, melyek országos és nemzetközi rendezvényeken, valamint strandokon, üdülő helyeken működnek. A hatósági élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzések országos összesített eredményei alapján a közel 11 ezer ellenőrzés során 540 esetben volt szükség bírság kiszabására több, mint 66 millió forint értékben.

Bővebben >>

Elindult a hazai termékeket népszerűsítő VII. Coop Rallye

2012. szeptember 12.

Az idén hetedik alkalommal rendezik meg a Coop csoport országjáró túráját, amely a magyar élelmiszerek népszerűsítését, marketingjét is szolgálja. A szeptember 13. és 15. között zajló kétnapos túra Kistarcsáról indul és Sárvárig tart, a több mint 460 kilométeres útvonalon a verseny résztvevői a minőségi magyar élelmiszerek gyártói közül többet is felkeresnek. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a verseny fővédnöke a rallyt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: a tárca igen fontosnak tartja a magyar élelmiszerek megismertetését és fogyasztásuk növelését. Ennek érdekében alkotta meg a tárca a magyar termék rendeletet, amely önkéntes jelölést tesz lehetővé, és segíti a fogyasztók hiteles tájékoztatását az élelmiszerek származásáról, eredetéről. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár, aki maga is részt vesz a rallyn, arról beszélt, hogy a kiváló minőségű magyar élelmiszerek kínálata növekszik az áruházláncok polcain. Hozzáfűzte: az utóbbi időben minden élelmiszerlánc igyekszik egyre több belföldi terméket forgalmazni.

Bővebben >>

A magyar paprikáról rendeztek szakmai konferenciát Szentesen

2012. augusztus 31.

Kiváló lehetőségei lennének az évente 180 ezer tonnát előállító magyar paprika termelőknek, de az ágazatnak forrásra, könnyebb pályázati lehetőségekre lenne szüksége, és az árukínálatnak is bővülnie kellene - mondta a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek. A szervezet a TÉSZ-Ész Nonprofit Kft.-vel és a Délalföldi Kertészek Szövetkezetével közösen szakmai konferenciát rendezett Szentesen A magyar paprika napja címmel. Fodor Zoltán elmondta: az elmúlt 15 évben jelentősen csökkent a paprika termőterülete, a megnyíló szabadpiacok, illetve a versenyképesség gyengülése miatt. Szabadföldi termelésben 3 ezer hektárról 1.200 hektárra esett vissza a terület nagysága, a fóliák és üvegházak területe 1.700-ról 1.400 hektárra csökkent. A teljes zöldség-gyümölcs ágazat elsődleges termelési értéke most átlagosan 200 milliárd forint körüli, ebből 70-75 milliárd forintot a növényházi termesztésből származó termékek adnak, aminek 60 százaléka, mintegy 40-45 milliárd forint a paprika. Fodor Zoltán elmondta, hogy az elmúlt évtizedben a fogyasztás világszinten dinamikusan bővült, de a magyar paprikaágazat helyzete ennek ellenére nem megnyugtató. A világ hat legnagyobb importőréből négy Európában található, ugyanakkor a három legnagyobb exportőr ország közül kettő, Hollandia és Spanyolország is uniós tagország. A teljes uniós paprikaforgalmazás 90 százalékát ez a két ország fedi le, és Magyarország nem képes felvenni a versenyt sem technikai fejlettségben, sem termékkínálatban - mondta a FruitVeB ügyvezető igazgatója.

Bővebben >>

A magyar dinnye mellé álltak

2012. augusztus 1.

Jól indult a dinnyeszezon, kedvez az idő a fogyasztásnak, és az áruházláncok is tartják magukat az ígéretükhöz, vagyis a beszerzéseikkel támogatják az idény zavartalan lebonyolítását és nem merülnek el indokolatlan akciózásban. A tavalyi sikeren felbuzdulva a kóstoltatások is folytatódnak a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, valamint a Magyar Dinnye Szövetsége szervezésében. A cél a belföldi fogyasztás élénkítése, ugyanis ez a szilárd alapja az exportra való termesztésnek is – vallják. avaly év elején, a Medgyesegyházán tartott nemzeti dinnyefórumon az agrárkormányzati döntéshozók jelenlétében a szakemberek elismerték, hogy nagy a gond a dinnyetermesztés háza táján: hat-hét év alatt a felére csökkent a termőterület, és óriási piacvesztést szenvedett el az ágazat kül- és belföldön is. Ha így folytatódik, akkor tovább csökken, és hamarosan teljesen eltűnik Európa térképéről a magyar dinnyetermesztés, mondták ki a fórum résztvevői. Nagy szerepe volt ennek a fórumnak abban, hogy végre átfogó intézkedések kezdődtek – mutatott rá Mártonffy Béla, a FruitVeB, és Simonka György, a Magyar Dinnye Szövetsége (MDSZ) elnöke. Elsőként a dinnye minőségi követelményeit meghatározó jogszabály született meg, majd a kötelező kereskedői regisztráció bevezetésével azokat a zugfelvásárlókat próbálta meg kiszűrni a jogalkotó, akik – telephellyel, foglalkoztatással és adóval kapcsolatos költségeik nem lévén – a legális kereskedőknél lényegesen olcsóbban tudják kínálni az árujukat, ezzel tönkretéve a tisztességes piaci szereplők üzletét.

Bővebben >>

GFK: Egyre több zöldséget és gyümölcsöt eszünk

2012. július 31.

Az átlagosnál melegebb, napsütésben rendkívül gazdag, de szélsőségesen száraz 2011-es évben 6 százalékkal több gyümölcsöt és zöldséget vásároltak a magyar háztartások, mint egy évvel korábban. Szinte minden család asztalára kerül rendszeresen zöldség és gyümölcs. A legnépszerűbb gyümölcs az alma, legnagyobb mennyiségben pedig burgonyát vásárolunk – derül ki a GfK Hungária idén húsz éves Háztartáspaneljének adataiból. Egy átlagos magyar háztartás egy év alatt 93 kg gyümölcsöt és 156 kg zöldséget vásárol. A beszerzésben továbbra is fontos szerepet játszanak a tradicionális kereskedelmi csatornák, ugyanis piacokon és „zöldségeseknél”, zöldség-gyümölcs üzletekben realizálódik a teljes zöldségforgalom közel fele, illetve a gyümölcsforgalom harmada. A legkedveltebb gyümölcsök közé tartozik az alma, a barack, a dinnye, a banán, a narancs és a mandarin. Ez a hat gyümölcs adja a teljes eladott mennyiség döntő részét. A déligyümölcsök forgalma az év során egyenletesen oszlik el, a felfutást a karácsonyi időszak jelenti. Az idénygyümölcsök (eper, cseresznye, meggy és barack) befőzési szezonra eső forgalma a teljes év során eladott mennyiség ötödét jelenti. A legnépszerűbb gyümölcsünk, az alma mind a forgalomnak, mind az eladott mennyiségnek közel 20 százalékát teszi ki éves szinten. A háztartások 8-9 naponta vásárolnak valamilyen gyümölcsöt, egy vásárlás alkalmával átlagosan 2 kg gyümölcs kerül a kosárba. Az átlagmennyiséget jelentősen megemeli a nyári időszakban a dinnyevásárlás, a befőzéshez vásárolt nagyobb mennyiségű gyümölcs, illetve a nagyobb kiszerelésben – elsősorban szupermarketekben és hipermarketekben népszerű – vödörben megvásárolható narancs és mandarin.

Bővebben >>

A magyar dinnye fogyasztása mellett kampányol budai gyula

2012. július 13.

Megkezdte a magyar dinnye népszerűsítését Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Péntek reggel Budapesten, a Kossuth téren a Vidékfejlesztési Minisztérium épületének árkádjai alatt a Vidéki Mustra Termelői Piac rendezvényen kínálta a vásárlóknak a hazai dinnyét. Ezt követően pedig a budaörsi Auchan Áruházban kampányolt a magyar gyümölcs fogyasztása mellett. A Vidékfejlesztési Minisztérium és az Agrármarketing Centrum idén is közösen lép fel a magyar dinnye piaci pozíciójának megerősítése érdekében. Ennek keretében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Budai Gyula parlamenti államtitkár az elkövetkező hetekben a nagy áruházláncokba is ellátogat és a hazai dinnyét népszerűsíti. A magyar görögdinnye promóciójára az agrártárca tavaly mintegy 20 millió forintot költött. Ebben az évben közel 80 millió forint jut a legnagyobb mennyiségben termesztett hazai zöldségek és gyümölcsök népszerűsítő kampányára, melyből a legjelentősebb tételt a dinnye promóciója kapja.

Bővebben >>
right_design
honlapkészítés | korlátlan tárhely